Nyíltan megtámadta a katolikus egyházat Vadai Ágnes: rögtön az első kérdése alkotmányellenes volt
Végül Semjén Zsolt tette helyre a DK országgyűlési képviselőjét.
Az LMP szerint az egyházi törvénnyel kapcsolatos parlamenti eljárás az elmúlt másfél év jogalkotásának egyik legdurvább mélypontja.
Az egyházak „hűbéri rendszerben kuncsoroghatnak” a kormánypártoknál, holott a bejegyzési kérelmekről független bíróságnak kellene döntenie – írta közleményében Szabó Tímea. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke szerint a kormánypártok az egész folyamatot az „egyházak méltatlan koldulásává silányították”. Hangsúlyozta, pártjuk a jogszabály vitájában is nyilvánvalóvá tette: ne törvényhozók ítélkezzenek a kérdésben, a politika tartsa távol magát egyházi és hitéleti kérdésektől. Hozzátette: az LMP továbbra is azt támogatja, hogy az egyházak bejegyzései kérelméről független bíróság döntsön, mert az Országgyűlés politikai döntéseket hoz, a politikai döntések viszont önkényességhez vezetnek.